Ukrónia

Bene Zoltán: Sarki fény

Manapság sokféle történelmi regény létezik a magyar irodalomban is. Vannak olyan szerzők, akik inkább kötődnek a XIX. századi hagyományhoz, de vannak olyanok is, akik különböző módokon megújítják ezt a műfajt. Utóbbiak közé tartozik Bene Zoltán, a mai magyar próza jeles alkotója.

Ennek a megújításnak, az egyéni látásmódnak szép példája Sarki fény című kisregénye. Például azért, mert írónk eljátszik azzal a gondolattal, hogy „mi lett volna, ha?” (ukrónia!). Mi lett volna, ha a huszadik században nem úgy történnek a dolgok, ahogy megtörténtek. Ha például nem szakad szét a monarchia, ha nincsenek világháborúk, stb. Tudjuk, hogy ezek „történelmileg pontatlan” feltételezések, ám kétségtelen, hogy a szabad gondolkodás részei, és akár tanulságosak is lehetnek az utókor számára. Arról nem is szólva, hogy az ilyen mű rendkívül izgalmas és olvasmányos. Az író alkotó képzeletének ékes bizonyítéka.

A történet színhelye messze északon van, úgy hívják, hogy Ferenc József-föld, és jelenleg Oroszország része. Az Északi-sarkhoz közeli szigetcsoport, amelyet 1873-ban fedezett föl egy osztrák–magyar expedíció. Ezek a történelmi tények, és ezekre építette föl Bene Zoltán a mű cselekményét. Ide száműzik a történet főhősét, Szelevényit, aki édesapja hányattatott sorsával kapcsolatos, titkos feljegyzéseivel foglalkozik. Száműzetése nem jelent feltétlenül borzasztó körülményeket, még Mikes Kelemenék hajdani rodostói létét is eszünkbe juttathatja.

Ugyanakkor rideg, hideg az az északi miliő, melyben játszódik a cselekmény. Az író stílusa puritán, helyenként lírai elemekkel gazdagítva. „Jómagam három éve élek itt, a Ferenc József-földön létesített tucatnyi telep egyikén. Reggelente fölkelek, s áldom a civilizációt, amiért képes megőrizni a napszakok váltakozásának illúzióját…” – olvassuk a mű első oldalainak egyikén. S az már a fent említett történelmi játék része, amikor megtudjuk, hogy honnan jött a messzi északra: a „Közép-Európai Monarchia Magyar Államegységéből”, ahol tisztviselőként dolgozott… Egyfajta különleges időutazás is ez, s mindez némi rokonságot mutat Gáspár Ferenc történelmi kalandregényeinek világával, ahol egy XXI. századi, magyar gyökerekkel rendelkező amerikai fiú megy vissza Nagy Lajos vagy éppen Zsigmond király korába.

Bene Zoltán művében azonban igen fontos a mély belső lélekrajz ereje is. Vannak benne esszéisztikus részletek, amelyekben apjának iratait vizsgálja Szelevényi az 1914 után helyzetről. De az sem lényegtelen, hogy hasonlóképpen olvashatunk a szülőkhöz kapcsolódó rideg viszonyról, a fájdalomról. Az is érdekes, hogy a főhős neve csak a 6. oldalon kerül elő, s ezzel mintha az általánosítás gesztusa oldódna fel némiképp. A kultúrát korábban szolgáló ember ő, akinek el kellett hagynia városát. A mű idején teljesített szolgálata legfőképpen formai, és semmiképpen sem elégíti ki szellemi igényeit.

A vízi fúrótornyok kietlen világában éli napjait, egy elszigetelt környezetben, ahol a 224 ember között hatan vannak magyarok. A történet idején harmadik esztendejét tölti itt, 2014 óta. (Tehát igencsak mainak nevezhető a cselekmény.) Az első üde pillanat Julihoz, a pultoslányhoz fűzi, s vele ki is alakul egy sajátos szerelmi viszony. Ezen kívül főleg olvasással tölti idejét, és vannak is a műnek szigorúbban vett irodalmi vonatkozásai. Szó esik például Ady és József Attila betiltásáról, dokumentatívnak látszó részletekkel. Mindezekkel is összefügg az, amit Gáspár Ferenc láttat a művel kapcsolatban, nevezetesen az, hogy a Sarki fény egy „filozofikus regényírót” mutat fel. Az a tény is ezt erősíti, hogy Bene kiiktat számos huszadik századi történelmi eseményt, és eljátszik több változatnak a lehetőségével. Gyakran a líraiság és a tömörítés eszközeinek segítségével. Vannak ugyanakkor rejtelmek, homályos utalások is, a többféle értelmezés lehetőségei. Az idő konkrét, mégis átlengi a kisregény szövetét valamiféle időtlenség. Az északi fény szimbolikus tartalma. „…Mindenesetre napról napra, óráról órára erősödik bennem egy egészen különös vonzalom, egy ősi, tiszta érzés, ami hovatovább ragyogni kezd a bőröm alatt, akár sarki fény a sarki éjszakában…”

Régi emlékeket is megidéz az egyes szám első személyű elbeszélés, és ezek a részletek szerencsésen illeszkednek be a mű szerkezetébe. A leírások pontosak, a környezetrajz kiváló. Pontosan fejezi ki néhány részlet a honvágy érzését is, vagy éppen az álmok világát. A már érintett szerelmi történet kifejtése is ízléses és élményszerű. „Hamisítatlanul szép ez a reggel, ahogyan ülök az ágyam szélén, és Juli gerincének elegáns, szépséges ívét figyelem. A nyakszirttől húzódik a fenék irányába. A csigolyáit meg tudom számolni a feszes, bársonyos bőr alatt…”  Egyértelmű, hogy a száműzetés idején a legtisztább, fölemelő élmény a Julihoz fűződő kapcsolat. Aztán persze a valóság bizonytalanná válik számára, elsősorban a lány hazatávozása miatt. De minden körülmény között élni kell tovább – sugallja az író.

Helyenként esszéisztikus részletek teszik változatosabbá a szöveget. Szelevényi elmélkedik az ember tulajdonságairól, a világ arcairól. Ez a Julival lefolytatott dialógusokra is igaz. Mellette tud igazán kibontakozni szellemileg is. Ezek a beszélgetések persze közös vágyaikról is szólnak, és ebben a tekintetben a mű elbírja a közhelyeket is. (Romantikus, szentimentális képzelgések.) Az emlékképek és a jelen pillanatai együtt járulnak hozzá az összképhez.

A főhős aztán a tudata mélyén szembesül a valódi történelemmel is. S ez szemben áll apja téziseivel. Mindez a kötet címét is adó záró fejezetben jelenik meg. A történet kissé befejezetlen, pontosabban szólva: további gondolkodásra készteti az olvasót. Tele rejtélyekkel, létbezártsággal.   

Bene Zoltán: Sarki fény, Orpheusz Kiadó, Budapest, 2021.